2017. június 14., szerda

A hegyikecske és a Duna-delta találkozása

Elárulom, ez volt a hegyikecske életében az első találkozás a Duna-deltával és környékével. Őszülő szakállát simogatva úgy döntött, hogy ideje szembenézni egy furcsa, számára egészen idegen vidékkel.  És szembenézett … és most újra szakállát simogatva gondolkodik hogyan is írjon pár sort róla …

Hogy hogyan is került egy hegyikecske e vizes, mocsaras vidékre? Talán hallottatok már a Vadon Egyesületről (Sepsiszentgyörgy), esetleg a Transnatura természetfotós klubról és fotóversenyekről? Ezúttal egy fotótúra kezdeményezés alapján utazott a csapat a Duna deltába, és annak környékére. És persze a hegyikecske lévén az egyetlen aki mindezt még csak képeken látta, úgy gondolta illik szélesíteni látókörén, és megismerni olyan vidéket is ahol nem függőlegesen felfele kell haladni.

Mesél tehát röviden, hátha van akinek ez is segíthet eldönteni hogy érdemes-e útnak indulnia vagy sem. Persze mindezt szigorúan a hegyikecske sziklákhoz szokott szemszögéből nézve … kérem tehát elnézést tanúsítani, ha néha elfogultnak mutatkozik.

Előszöris, ami elsőre igencsak meglepte a hegyikecskét, hogy a Braila és Tulcea városok közti vidék nagyon is más jellegű mint ahogy azt elképzelte. Mivel járt már a Dobrudzsa nyugati részein, ahol a végtelen búzatáblák egyhangúságát csak a végtelen napraforgótáblák bólogató virága váltotta (merthogy akkor még nem volt divat a repceültetvény, meg a szélturbinák sem). Ilyen emlékekből táplálkozva elképzelhető meglepetése amint hosszan, erdővel borított dombvidéken haladt, és azt hitte hogy átaludván az egészet már ismét hazafele tartanak. Tudott vajmi öreg és apró kis hegységről errefele (Macin), de arról is azt képzelte hogy egy komolyabb sárkupac lehet a hatalmas mező közepében … elnézést a lenézésért. Erre kiderül hogy nemcsak elég nagy kiterjedésű kupac az, de alig pár méter tengerszintről bámulva van neki tekintélye is. És az utak menti jegenyék sora sincs kivágva (merthogy ezeket itthon is szerette nagyon), így örömmel nyugtázta hogy azért ez mégsem egy rossz hely.

Röviden tehát:

Razim tó
Ha nem figyelsz, és a térképet is otthon hagytad, azt hihetnéd hogy a tengert látod. Pedig nem, ez a Razim tó, országunk legnagyobb édesvízi tava. Szerencse van egy sziget a közepén, és az helyreigazít ha dilemmában lennél. Persze, mint annyi más helyszínt errefelé, nem lehet megközelíteni a rajta fészkelő, költő madárkolónia miatt (ez esetben pelikánok, ha jól tudom). Amúgy legtöbb helyen még a part is nehezen közelíthető meg, vagy a kiterjedt nádasok, vagy a magántulajdonban lévő partszakaszok miatt.




Delta
Ez esetben a Sulina ágtól északra található labirintus, egészen az Ódunáig (Mila 23). No. itt a hegyikecske, felfegyverkezve a leghosszabb „zoom”-al amit felszereltsége megengedett, izgatottan foglalt helyet a motorcsónakban. A szűk csatornákba érve, az újdonság varázsában figyelte a tájat. Rá kellett jönnie hogy ez esetben sem volt kielégítően felkészülve, meglepte a várt nádasok helyett látható hatalmas fűzfákkal övezett csatornák látványa. Csodálta a vízből kiálló fák tükrét, az ágakon pihenő kormoránok, kócsagok látványát. Aztán egy idő után már csak a madárfajok változtak, a táj meg minduntalan ugyanazt mutatta. Ellenben, a vízimadarak változatossága elképesztő. És mivel a hegyikecske csapata jól informált műkedvelő ornitológusok gyülekezete is egyben, minden új infót igyekezett magába szívni. Ezúton is köszöni az okítást … reméli hogy valamivel mégiscsak okosabb lett.

Nagy kárókatona vagy kormorán (Phalacrocorax carbo)

Kis kócsag (Egretta garzetta)

Fekete tenger
Kétszer találkozott a hegyikecsek a nagy vízzel. Először Ukrajna határában, Sulina településről kihajózva egy a tenger által rakott nagy homokzátonyig, amit megközelíteni ugyancsak nem szabadott, de hát úgyis olyan madársűrűség volt rajta, hogy talán nem lett volna hely kiszállni sem … ám olyan sokat kellett zötykölődni a Sulina széles ágán lefele, majd a tengeren újra, hogy nem biztos megérte az egész. A „K” szigetnek nevezett újdonság a Musura öbölben alakult, és 2009-ben társult hozzá egy zátonyra futott grúz hajó is.
Másik alkalom a Vadu tengerpartja volt. No ennek vadsága, elszigeteltsége tetszett még a hegyikecskének is. A tavak és a tenger közti keskeny sáv hangulata egyedi, partjait csak a helyi halászok látogatják rendszeresen.

Borzas gödény (Pelecanus crispus)




Vadu
Rövid tengerparti látogatásunkon kívül ide, Vadu község melletti tavakhoz jártunk madarakat fotózni. Álmodoztunk mi sakálokról is, de az emlősök reprezentatív tagja itt az ürge volt, és mint kiderült fotózni őket sem éppen könnyű mulatság. De ha ezen tevékenységek hallatára nem pezsdül meg benned a vér, akkor egyszerűen nincs amiért ide látogatni. Megjegyzem ugyanez érvényes a Grindul Lupilor (Farkasok Zátonya) térségre is … ahol pár, hatalmas kévébe rakott nádakon kívül semmi nem hívta fel a hegyikecske figyelmét.


Gólyatöcs (Himantopus himantopus) ... nekem már úgyis Gólyapöcs marad ...

Küszvágó csér (Sterna hirundo)

Közönséges ürge (Spermophilus citellus)

Enisala (Yeni-Sala) és környéke
Kéremszépen, ez lenne hegyikecske legkedveltebb helyszíne. A büszke sziklaoromra épített vár romjai még most is jó szolgálatot tennének egy a Babadag ás Razim tavakat felügyelő rendszernek. A genovai kereskedők által a 14-ik században épített vár ma már nem elijeszteni hivatott az idegeneket, épp ellenkezőleg. Ráadásul a lenyugvó nap fényében kaptuk el, háttérben a Babadag tó csillogó víztükrével. Környéke változatos és érdekes, bármerre fordulsz valami újat láthatsz. Az erdők borította dombok, a nádasok, tavak, és a szélturbinák modern sziluettje, mind egyszerre vannak jelen.
És mindjárt a szomszédos dombtetőn ott van az egyre ismertebb bazsarózsa mező. Aki a természetet szereti az nem mehet el innen úgy, hogy ne keresné fel. Igaz, virágzása csak 1-2 hétig tart, ha május elején nem jutottál oda, akkor már csak a következő években reménykedhetsz. Mindig hangoztatják hogy miért jó tavasszal utazni erre a vidékre. Nos, számomra a bazsarózsák nyílása az egyik legerősebb érv.




Vad bazsarózsa (Paeonia peregrina var. romanica)




Histria romváros
Nálam az „egyszer meg kell nézni” kategóriába tartozik. Histria antik görög város volt, azt mondják az első város a mai Románia területén. Neve a Hister szóbol ered, ami a Duna ókori neve. Csak hogy tudd 😊. Ma nem látni mást mint egymásra fektetett hatalmas kőtömböket, ezeknek nagyja is a restaurációk eredménye. Ami szép és érdekes lelet azt kiállították a romok melletti múzeum épületében.



Összegezve tehát, a hegyikecske elégedett a begyűjtött élményekkel, talán még a fotóanyaggal is, de csendben bevallotta hogy nem az a hely ahová már holnap vissza szeretne menni. Azért a hegyvidék mégiscsak közelebb áll szívéhez …



Ennek ellenére, ha mégis arra járna, a következőket jegyezte fel: 
  • ·         a napkeltéket és napnyugtákat a deltában töltené, csónakban persze …
  • ·         mindenképp kajaktúrára menne … csendesebb, természetközelibb és sportosabb módszer
  • ·         meglátogatná a Letea és Caraorman térségét
  • ·         meglátogatná a Szentgyörgy ágat, és a Sahalin sziget környékét


És bár tapasztalat hiányában, de egyetért abban is hogy a tavasz lehet a legjobb időszak egy látogatásra. Hogy miért? Hát a bazsarózsák ... 😊 … viccelődik – de persze az sem elhanyagolható hogy ilyenkor tilos a halászat a deltában, így nincs tele minden halászcsónakokkal, illetve ugyancsak most van a madarak vonulási, párzási és költési időszaka, ami hangos madárrikoltásokkal jár, de látványos és mozgalmas. Ja ... és minden figyelmeztetés ellenére sem vette komolyan a dolgot, és egyszerűen megették a szúnyogok. Merthogy tavasszal nincsenek szúnyogok … nos kéremszépen, van bőven - suttogja hegyikecske - és újra vakarni kezdi a csípések emlékezetében még mindig viszkető helyeit. 

2017. május 29., hétfő

Tavaszi kalendárium …

… mert ha volt téli … jöhet a tavaszi is … nem kell gondolkodni további címeken, ugyebár. Igaz ez sem fedi teljesen a valóságot, hiszen a tél idén nem adta könnyen magát, és a tavaszi kalendárium túráinak egy része egész téliesre sikeredett.

Sirnea

Magura és Pestera falvainak sorozatos látogatása után ideje volt kicsit más szemszögből szemlélni a Királykő főgerincét. Sirnea házainak megközelítése látványos, sziklás ormokkal szegélyezett útvonalon történik, és még a falu előtt kiszállásra kényszerített a táj szépsége. A hegyekben frissen hullott hó fehéren csillogott a Királykőn is, előtérben a zöldellő dombokkal igencsak jó fotókkal kecsegtetett. A titkos terv viszont a rejtett Szép tisztás (Piana Frumoasa) volt, terv amelyet még a túratársakkal sem osztottam meg. Így indultunk a falu felső végéből kanyargó ösvényen felfele az első magasabb nyeregbe, ahonnan a térkép szerint könnyű sétával elérhető a tisztás. Csakhogy a térkép nem tudhatta hogy az erdős hegyoldalon haladva medvenyomokkal diszitett mély hó akadályoz, és azt sem hogy egy elnagyolt vázlaton kívül nem viszek semmi más dokumentációt magammal. Az eredmény meg az lett, hogy meggyőződésem szerint már valahol elkerültük a tisztást, és így a gerincen újra visszakanyarodva kell utat találnunk vissza a falu irányába. Nos … ez legalább működött.




Már csak itthon láttam hogy tovább, előre haladva értünk volna a tisztásra. Sebaj .. visszamegyek majd és újabb próbát teszek, remélhetőleg felkészültebben.

Bodoki havasok

A szokásos erős „mehetnék” érzésnek engedve indultam egyet csavarogni a Bodoki havasok ismert ösvényein. Ezúttal egyenesen a vadles felé, vadfotózáshoz idomított felszereléssel a hátizsákban. Ám még a les közelébe sem értem el, máris összefutottam egy fiatal medvével és pár figyelmes őzzel. Meglepetés, persze egyetlen normális kép sem sikerült. No, gondoltam, elijesztettem az egyetlen medvét ami a környéken járt, további esélyeimet erősen lecsökkenni éreztem. Ennek ellenére felültem és türelmesen vártam. És kéremszépen, napnyugta környékén meg is jelent egy másik, ezúttal nagyobb, szebb példány. Még a lesben ülve is elfogott az ismerős érzés amikor az vér gyorsabban kezd áramlani, és az andrenalin páratlan módon élesíti ki minden érzékemet. Ám ezúttal visszatartottam magam attól hogy kövessem a rohamosan sötétedő erdő között. Kevéssel utána én is elindultam hazafelé, és már teljesen sötét volt amire kiértem az erdő takarásából.




Bodzai havasok

Azt sem tudom milyen régóta már hogy a Bodzai havasok legmagasabbjára készülök. Már minden oldalról láttam, és minden alkalommal elmondtam, hogy a következő túra alkalmával felmegyek. Igen, a Penteleu csúcs az, magyarosított fordításban Pentellő, Pintyiló és még néhány más változatával is találkoztam már. Én maradok a román megnevezésnél, amint már tudjátok, nem szeretem az erőltetett magyarosított megnevezéseket. Ja persze a románosított megnevezéseket sem …
Egy szó mint száz, az idei május elsejei napon elindultunk. Egynapos kiruccanás lévén, a leggyorsabb lehetőséget választottam. Hosszú autókázás után Varlaam település fölötti erdészháznál hagytuk el az autót (+7 km), majd a csúcsig tartó erdei úton baktattunk tovább felfele. Első meglepetés, alig negyedórás séta után, minden beszélgetés és zaj ellenére is ráijesztettünk egy fiatal medvebocsra, ő meg természetesen ránk. Második meglepetés, hogy a szabadnap és a szép idő ellenére egyetlen emberi lényt sem láttunk egészen a csúcs alatti meteorológiai állomás környékéig. Sőt, az állomáson felvigyázó személy szerint pár hete nem járt arra senki. Hmm … gondoltam hogy nem egy közkedvelt hegység, de hogy ennyire nem látogatott …
Aki ismeri a Lakóca környékét az könnyen elképzelheti hogyan nézhet ki a Penteleu csúcs környéke, és a csúcsról nyíló kilátás. 1772 méterével alig 5 méterrel alacsonyabb, és bár a csúcstömb hegyesebb, csúcsosabb, gyakorlatilag ugyanaz az tájkép mint észak-keleti szomszédjáról.



Ugyanazon úton lefele tartva újabb medvével találkozunk, ezúttal egy jóval méretesebb és kíváncsi természettel megáldott egyed útját kereszteztük. Ezúttal valóban érthető mindkét fél meglepetése, hiszen a terep adottsága és a patakmeder zaja miatt valóban nem vehette észre időben közeledésünket.  És annak ellenére hogy a fotógépet a kezemben tartottam, egyetlen képet sem sikerült készítenem róla . tehát 3 ember, 2 medve … érdekes statisztika egy ünnepnapon a Bodzai havasok legmagasabb csúcsára vezető legkönnyebb útvonalon.

Nagykőhavas

3,2,1 ... és elkezdődött az idei szezon túravezetési sorozata. Idei elsők a kézdivásárhelyi Gábor Áron középiskola diákjai, rövid reggeli szemle és utasítás után indultunk a Hétlétra kanyon irányába, majd feljebb a menedékházig. A diákok nagyrésze először ismerkedik a magashegyek világával, ám természetesen az erdő nem volt újdonság számukra sem.


A Hétlétra kanyon legmagasabb létrája


Háttérben a Némethavas


A Nagykő csúcsáról ... messze háttérben a Csukás hegység


Ki jobban, ki kevésbé bírta az egyre meredekebb ösvényt, de a menedékháznál meglepően sokan jelentkeztek a csúcsig tartó újabb útszakaszra. Van tehát remény hogy érdekeltségük kiterjed majd természetes környezetünk iránt is, és ki tudja lesz olyan is akik végleg a hegyek vonzásába kerülnek.

Bucsecs – Óriások teknője

Pár éve már hogy tervezzük e látványos és meredek vályú mászását. Még 97’-98’-ban másztam egyszer fel itt, akkor nyáron. Ezúttal téli körülmények közt szerettük volna, de egész tél és kora tavaszi időszak gyakori havazásai folyamatosan halasztásra kényszerítettek. A szakadékvölgy kiszélesedő felső katlanja, bár meredek, elég nagy mennyiségű havat tud megtartani ahhoz hogy egy alkalmas pillanatban mind lezúduljon a völgyön. Ráadásul az uralkodó szelek még enyhébb havazáskor is oda hordják a friss havat. Minden kellemetlen meglepetést megelőzve végül május elején sikerült végigmászni, és mondhatni igencsak élveztük a dolgot. Déli fekvése miatt a vártnál jobban ki volt olvadva bizonyos szakaszokon a hó, így egy változatos, havas, jeges, sziklás, füves párkányokkal tarkított mászkálás lett jutalmunk. Az erőteljesen olvadó hó patakokban folyt végig a kitett sziklapárkányokon, mondhatni egyúttal a zuhanyozás is megvolt.

Ezúttal szokatlan helyzetben a kamera előtt és nem mögötte-
a kamera lévén Molnár Laci sógorom kezében  :)




A beígért szép idő ellenére délután még a jégeső is elvert a platón, majd ereszkedés közbe a Fehér völgyön is. Viszont egész jó hóviszonyokat kaptunk, így alig több mint félóra alatt ereszkedtünk vissza az erdőbe.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


És befejezésül, íme pár kép, amit egy lusta hétvégén – igen, ilyen is van néha - készítettem itthon a kertben. 




2017. április 15., szombat

Téli kalendárium – az újév

A készülő weboldal és a nyári túratervek kidolgozása idén sok virtuális túrára kényszerített. Újra és újra felidéztem a helyszíneket, menetidőket, szintkülönbségeket számolgattam, legtöbbször meg ezeket alakítottam egy-egy csapat igényei szerint.
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem jutott idő kimenni a való világ-ba is. Amint szoktam is mondogatni néha, az a berögzült reakció, hogy „nincs idő”, legtöbbször egyszerű kifogás, és igazából azt jelenti: „nincs kedvem”. Mert én úgy gondolom, hogy mindenki arra szakít időt, amit igazán szeretne csinálni. Ha ez éppen a természetjárás, túrázás, hegymászás vagy fotó, akkor arra fog időt szánni. Ha meg a TV-t szereti nézni, akkor azt csinálja majd, és minden egyébre azt mondja, hogy „nincs időm”. Mert ismerek én többgyerekes családot, ahol a szülőknek van idejük túrázni is, vagy másokat, akik a munka és egy sor egyéb kötelezettség mellett teszik ugyanezt. Mindenkinek arra van ideje, amit szeretne csinálni, amire időt szán.
Visszatérve tehát a túrákra

Csukás hegység

Az év első megmozdulása amire időt szántunk egy Csukás túra, Bodzavám irányából, a Dalghiu völgyön át az Ördögújjak irányába. Ám annak ellenére, hogy általában kevés hó volt mindenfelé, itt felfele haladva egyre nagyobb lett, és friss nyomokat törve a néha combközépig érő hóban, késő délutánra még az erdőből sem értünk ki. És mivel még visszamenni is párórás gyaloglás volt, egyszerűen megfordultunk. Nos ... legalább kint voltunk, együtt voltunk …



Bucsecs hegység

Lett egy rossz szokásom. nehezebb mászótúrákra nem viszem a fotógépet. Ámbár utólag mindig sajnálom, hiszen milyen látványos, izgalmas képeket készíthettem volna, mégis itthon hagyom. mert sokszor nem könnyű elővenni a zsákból, (főleg, ha egy szál kötélen biztosítva igyekszel pihenni ha kényelmetlen helyzetben is), meg féltem is, mert mi van elejtek valamit, vagy sziklához ütődik, meg túl nehéz és túl nagy, hogy a sok eszköz mellett még ezt is cipeljem.
Egyszóval nem viszem, és minden fotóanyag az, amit a túratársak készítenek. Így volt ez ezúttal is. A Bucsecs hegység egyik szakadékvölgyét másztuk (Tapului),  ahová a fent említett okok miatt nem vittem a gépet, és csak a telefonnal készítettem pár képet. Piszok gyenge minőség, de esetleg éreztet valamit az adott helyzetről. Nem volt egy „séta a parkban”, közel 7 órát másztunk felfele, és épp hogy sikerült kitett párkányokon átjutni a Szarvasok völgyének felső harmadába mielőtt ránksötétedett.







Vargyas szoros

Fotós barátom unszolására látogattunk el a Vargyas patakának szurdokvölgyébe. Újra hálás üdvözletem küldöm az útjavítás projekt kivitelezőinek. Most is tisztán emlékszem hány alkalommal gyalogoltuk, bicikliztük vagy autóztuk végig a kátyúkkal diszitett 12 kilóméteres utat Vargyas központjától idáig. Ma már aszfaltúton tehetjük ugyanezt, adassék hosszú élet neki, bár a zord telek biztosan nem múlnak el nyomtalanul itt sem.
A hó és jég fogságában is tovább csörgedező patak mentén jártuk végig a kötelező látnivalókat, miközben egyetlen emberi lény sem kószált arra rajtunk kívül. Becsszóra ezután már csak ilyen periódusokban megyek arra. Természetesen bejártunk a barlangba is, hiszen én elsősorban a jégsztalagmitok kedvéért jöttem. Megnéztük az alvó denevérkolóniát is, aztán csendben kiosontunk, nehogy visszafordíthatatlanul megzavarjuk őket téli álmukban, ami könnyen pusztulásukat jelentheti.







Csalhó fotótúra

Évek óra listás. A hegység híres napkeltéje mágnesként vonzza a fotósokat és túrázókat. A hegyet határoló Békás tó hatalmas víztömege kész páragyár, a napkelték sokszor felhőplafonnal, ködös, párás idővel társulnak. Igen, tudom hogy már ronggyá fotózták, de én még nem, és ideje volt ezt is megnézni. Persze, ahogy az lenni szokott, nem adják könnyen az élményt. Sőt, mi több, ezúttal el is maradt. Az esti fotós helyszínt sötétedésig sűrű köd és vastag felhőréteg borította. Hajnalban a menedékházas szobatársak horkolása biztosította hogy időben kint legyünk, ám a két felhőréteg közé rövid időre becsillanó fény nem volt elég, a fotókról oly ismert látvány tehát ezúttal elmaradt.
De mi jól éreztük magunkat, és a jeges ösvényen egyensúlyozgatva lefele máris a következő lehetőséget tárgyaltuk.









Baróti havasok

Áltavaszi túra. Már úgy nézett ki hogy itt a tavasz, virágfotózásra berendezkedve indultunk el a Baróti havasok újabb részét felfedezni. A felfedezés meg is volt, ám egész úton egy árva virágot sem találtam. Így másnap a kertben virágzó párszál hóvirágnak estem neki és kifulladásig fotóztam őket ….





Bucsecs hegység

Tél a javából. Újból azon mászótúrák egyike amikoris a fotógép otthon maradt. A Galbenele völgy meredek hófolyosóján haladtunk felfele. A hó minősége ideális, az időjárás viszont korántsem az. A „Hotel”-ben üldögélve (a sziklafal egy mélyebb ürege) falatoztunk röviden, szemben velünk a további útvonal, a Coamei kéménye. Kötélbiztosítás, teljes harci dísz, elszántság és jókedv. Az elején. Váltakozó szikla, hó és jég, haladni is lehet. Majd a platón tomboló szél által behordott friss hó csordogál le mellettünk, a hullámokban érkező széllökések kavarják a havat, csak a közvetlen előttünk álló akadály látszik. Egyre több a jeges alapra rakodó friss hó, jókedvünk alábbhagy, de elszántságunk nem lankad. 
A plató alatt rövid pihenés egy szélárnyékos helyen, majd szembesülünk a sima tetőn tomboló szél erejével. Sajnos az ereszkedésre tervezett nagyobb völgyek felső katlanjai felteltek friss hóval, túl veszélyesnek ítéltük, így rövid tévelygéssel átgyalogolunk a Babele menedékházig. Még a nap is kisütött rövidebb időre, de az erős szél hatástalanította minden jótékony hatását. A forró tea hívogató ábrándja is szertefoszlik a zárt ajtók előtt.
Molnár László fotói:


A Coamei kémény a "Hotel"-ból ...






Szerencse a szél kevésbé tombol a Babele – Piatra Arsa szakaszon, és a Jepii Mari útvonal gerincélen kanyargó biztonságos ösvényein már csak a fáradság és a fejlámpák fénye marad velünk. Reménytelen messze látszanak a város fényei, és amikor végre beérünk jólesik leülni az útszegélyre, a taxira várva, ami majd átvisz a város túloldalán hagyott autóig.

Fogarasi havasok

Szombatvölgyi fotótúra. Reményeink szerint virágzó sáfránymezők várnak, ám a menedékházas szavaiból nem lehet következtetni, hogy pár szál virág van kinyílva, vagy egy egész rét. Lehet a telefon a hibás …
vegyes társaság, ki-ki a saját terveit dédelgetve indulunk. Szokatlan tömeg az ösvényen, a völgyben a nagyközönség által is felfedezett remetelak (Arsenie Boca) rövid idő alatt zarándokhely lett, és a vallásos áhítat mindenféle embert felcsalogat a hegyre, olyan terepre, ahol szerintem ilyenkor még nem szabadna bárkinek feljönnie. Tornacipőben, utcai öltözetben tapogatóznak a jeges, havas, néhol meredek hegyi ösvényen, gyerekek, öregek egyaránt. Pár éve még nem lehetett errefelé mást látni csak a hegyre, a hegy kedvéért igyekvő embereket. Gondolom a hegyimentők elborzadva figyelik a jelenséget, felkészülve minden rosszra.
Nekünk viszont szerencsénk van, a visszahúzódó hólejtők helyét vastag virágszőnyeg veszi át, lilásan ragyog az egész völgyfenék. És nehéz jól szerkesztett képet készíteni, az erős fények ás árnyékok kontrasztja is nehezíti a fotós dolgát, ráadásul a lemenő nap hamar árnyékba borítja a mély völgyet. Bár úgy éreztem, hogy egyetlen jó képet sem sikerült készítenem, mégis így utólag akad egy-két darab amit meg merek mutatni …