A Kászonok fölött az ég

Tudom hogy mindenki a tavaszt várja, már csak a meleg és a zöld szín különböző árnyalatai az amire mindenki vágyik. Ennek ellenére én még mindig a havas táj kékes, indigóba hajló színeit mutatom.

A kászonok fölötti bérceken tett rövid túra két jellemző pillanatát osztanám meg veletek ... 

Hagyományőrző Fogarasi túra

Ne székelyruhára meg töltöttkáposztára gondoljatok ... de lassan már ezt is hagyománynak nevezhetjük. Mármint a tényt hogy igyekszünk minden télen legalább egy komolyabb fogarasi csúcsra felmászni.

Tavalyelőtt Moldoveánura, tavaly a Negojra jártunk, idén a Ciortea csúcsot szemléltük ki.  Sőt, ha lessz rá idő akkor a Boia csúcsra is szeretnénk feljutni. Csak azt tudni róla hogy nem egy könnyű mászás, és ezzel el is indultunk.  Majd improvizálunk menet közben.  Társak, mint a téli mászkálások többségében, Molnár Laci sógorom, és Csulak Enikő .. aki éppen Laci nagynénje. Akár azt is mondhatnánk hogy mi így, családias hangulatban járunk hegyet mászni :)

Vasárnapra terveztük a csúcsmászást, szombaton nyugisan, délutáni órákban indultunk, sötét előtt nem sokkal hagytuk az autót a Poiana Neamtului ház előtt. Átöltözés alatt egy szarvasbika agancsait véltem felfedezni a szemközti domboldal kerítése mögött .. csodálkoztam hogy ennyire közel merészkedett, főként hogy a ház körül folyamatosan kutyák vannak.  Közeledtemre sem mozdult, aztán rájöttem hogy vadaskert az amit látok, és nem is egy hanem több szarvasbika, és szarvastehén is ott lézengett az orrom előtt.  Nos ... fotóztam párat ...

... aztán elindultunk felfele. Hamarosan teljesen ránksötétedett. Fejlámpák fényénél értünk fel a Barcaciu házhoz.  Terv szerint kaja, aztán fekvés, hogy reggel mihamarabb indulhassunk fel a gerincre. Aztán az lett hogy a kolozsvári csapattal,  akik ugyancsak hasonló tervekkel jöttek, elbeszélgettük az estét ...

Végül az éjszaka sötétjében csak mi indultunk el felfele. Röviddel napkelte előtt értük el a ház fölötti lapos hegyhátat, ami gyakorlatilag a Scara csúcsra vezető gerinc egy kiszélesedett része. Persze fotózás ... egészen addig amíg már nem változtak a hegycsúcsok keleti oldalait elöntő fények.

Balról : a Ciortea csúcsok felhőben, majd a Vartopul Rosu és Budislavu csúcsok

A Negoj csúcsa

Gond nélkül értük el a Scara és Garbova közti nyerget. Annak ellenére hogy a hegyen általában elég kevés volt a hó, a Garbova meredek déli oldalát nem mertük átvágni, ezért előkerült a kötél, mászóvasak, jégcsákányok, és a a sziklás csúcs matematikai gerincén araszoltunk végig. 

A Garbova csúcsa .. fölötte felhőben a Ciortea tömbje

Enikő .. háta mögött a sziklás Garbova majd a Scara csúcsok

A túloldalon már újra a Fogarasokra jellemző hatalmas, néha egész meredek, de biztonságosan járható hegyoldalon haladhattunk, ezúttal már a kiszemelt Ciortea csúcs tetejére. Vagyis a Ciortea 1-re, hiszen egy hármascsúcs alkotja, amiket mély letörések választanak el. És amit nem ismerünk egyáltalán, hiszen nyári szezonban  sem másztuk át őket.

Mintha folyamatosan távolodott volna a csúcs tömbje. Egyre csak telt az idő, egyre fáradtabbak lettünk, és a csúcs mintha tényleg távolodott volna. Néha ködbe is burkolózott, azt sem tudtuk mennyit kell mászni  felfele.  Szinte meglepett amikor felérve látom hogy Laci nyugodtan áll a jeges széllökésekben. Fenn vagyunk ? - kérdem kifulladva . Aha - válaszolja - azt hiszem ... ilyen ködben nem vagyok benne biztos.

Aztán mintha kérésre történt volna, a szél felkapta a ködfoszlányokat, és láttuk hogy feljebb már nincs semmi, ám lefele mindenütt meredeken szakadtak le a falak. A Ciortea testvércsúcsára átjutni sem tűnt éppen sétának, a Boia csúcsra vezető gerinc meg egyenesen rettenetesen nézett ki. Erről első pillantásra le is mondtunk. Csak sötétre érnénk fel a csúcsára ...

A Ciortea 2 csúcsa a Ciortea 1-ről

Amíg még látni lehetett a Ciortea hármascsúcsa közti szakadékokat, lejjebb ereszkedtünk felmérni a helyzetet. Nem mutatkozott semmi bíztató, havas-jeges sziklatömbök, majd a letörés aminek az alja nem is látszott innen. Legalább egy kötélereszkedés, és egy kitett mászás a túloldalon, teljesen ismeretlen terepen, ráadásul előreláthatóan ködben.  Lemondtuk ... és elkezdtünk ereszkedni. Visszafele mindent, tükörképe mindannak amit felfele csináltunk.  Szinte visszafele forgatva a kockákat ... csak épp nem háttal mozogtunk :). Részleteiben is hasonló . .ugyanott álltunk meg pihenni, ugyanott fotózni.

Garbova és Scara csúcsok

Ezúttal tisztán látszik a piramis alakú Ciortea 1 csúcs is ...

Rövid beszélgetés házigazdánkkal, majd újabb ereszkedés az erdőben várakozó autóig, ahová a sötétséggel egyszerre érkeztünk ... majd a túl hosszúnak tűnő utazás hazáig. 

Évnyító túra - Csukás

Az évvégi lakoma súlyát sikerült enyhíteni január első napján a Brassó fölé magasodó Cenk tetőre tett kiruccanás alkalmával. Ám évkezdési jó szokásainkat betartva, másnapra beterveztünk egy egésznapos Csukás túrát is. Teljesen pontosan fotóstúrát ...

Bár alig több mint egy hete voltam a hegyen, megfogadtam hamarosan visszajövök egy naplementére. És ez nem egy átlagos újévi fogadalom ám - merthogy ilyen fogadalmakat én nem teszek - hanem szilárd elhatározás, minek eredményeképpen fotóscuccok, és fotósbarátokat összeszedve, ím újra itt vagyok ...

A koránkelés tehát ezúttal nem volt fontos. Már lassan delelőre állt a nap mire a hegy lábához értünk. A Bratocea hágón hagyott autótól sétáltunk fel a gerincre .. rutinosan, ismerve minden kanyart, minden fát, majd a meredekebb emelkedőn átjutva értük el a már kilátást biztosító, lankás szakaszokat. Bár a naptár január 2-őt mutatott, határozottan áprilisi körülmények uralkodtak a hegyen. Hó csak foltokban, vagy egyáltalán nem volt a napsütötte oldalakon, már-már nyíló rhododendron bokrokat vártam feltűnni a déli lejtőkön. 

A Csukás csúcs alatti lejtő ...

Természetesen nem hagytuk ki a csúcsot ezúttal sem, tiszteletünket téve a hegy legmagasabb pontján megbeszéltük a naplementére kinézett gerincszakaszt, illetve az ideális időpontot amikor ott találkoznunk kell, és mindenki elindult felfedezni a hegység egy-egy fotogén kiszögellését. 

Énnekem már régebb dédelgetett tervem bebarangolni a csúcs alatti déli sziklatömbök különleges világát, így végre letérve a kitaposott ösvényekről elindultam a meredek hegyoldalon. Tökéletes csend volt ... a horizontközeli napállás lapos, sárgás színei végigcsordogáltak a sziklákon,  az árnyékos részek havas foltjai mélykék színt öltöttek, és senki, egyetlen emberi lény sem volt a közelben. Nem csoda hát hogy lefele ereszkedve kiváncsi mókus figyelt a szokatlan látogatóra, majd egy vadnyul ugrott ki ijedten az elszórt borókabokrok egyike alól, távolabbi, biztonságosabb menedéket keresve. 

Ja ... és persze fotóztam ... kerülgetve a sziklatornyokat kerestem a váratlan, az ismeretlen, az érdekes "képet". 

"Gyűrűkurás" hangulat ...

Elröpült az idő, a nap lassan lebukni készült a Bucsecs sziklái mögött, gyorsan kellett mozognom, hogy megbeszélt időre a megbeszélt helyre érhessek. És itt elkezdődött az amiért igazából jöttünk .. 

Állvanyok fel, gépek beállítva, szűrők felszerelve ... sapka meg kesztyű mert azért estére lehűlt a levegő, és hajrá! . .megtalálni a jó beállítást, kifogni a legjobb fényeket, kihozni a helyzetből a maximumot ... 

A naplemente, majd az azutáni fények a fotósok úgynevezett arany és kékórái. Azt mondják hogy igazi tájfotós napközben elő sem veszi a gépet ... 

Nos ... eszerint én nem lennék egy igazi ... de tény hogy ilyenkor lehet a klasszikus értelemben vett "szép" fotókat elkészíteni.

Egészen sötétedésig - no meg átfázásig - maradtunk a gerincen, majd a fejlámpák fényénél indultunk el lefele. Csak egyszer álltunk meg, lefotózni a Hold és a csillagok koraesti fényeit. 

Jómagam ... M. Andris fotója (köszönet érte!)