2013. szeptember 26., csütörtök

Szent Anna tó - újra

Még júniusban történt. Megszakítva szokásos munkánkat, ezúttal a NatGeo projekt vezetőjével, Victoria Hillman fotóssal ültünk ki a hajnal első fényére a Mohos-ba. Nem voltak azok a fények amelyeket annyira szeretek, és amelyekért már bármikor képes vagyok hajnalokat áldozni a rezervátumra. Csak ímmel-ámmal kaptunk az enyhe párán áttörő félénk napsugarakból, a vörösfenyők ágain átszűrődő reggeli narancsszínek helyett most csak alig sárgásra melegítette a színeket a természet. 
Aztán reménykedve ereszkedtünk le a Szent Anna tó partjának kápolna felőli oldalára, ott ahol mindig is a legjobb képek készültek, és ami a legjobb témákat, előteret adja egy sikerült képhez. Mondanom sem kell hogy a fák közül kibukkanva igazolódott gyanúm: a reggeli pára elmaradt, az idei hidegebb nappalok sem tudták felmelegíteni annyira a tó vízét hogy az a korai hűvösben párát bocsásson a szerény fotós rendelkezésére.
És persze, mint annyiszor, ezúttal is rájöttem .. nem elég párszor ellátogatni egy helyszínre hogy elkapd annak leghangulatosabb pillanatait. Tanulmányozni kell a helyszínt, felmérni az évszakok változó fényirányait, a helyi mikróklímát, megismerni a legjobb perspektívákat, felkészülni a megfelelő felszereléssel .. stb, sorolhatnám. Amikor ilyesmiket olvastam régebb, gondoltam . .óó - persze . .nem kell annyira túlzásokba esni - az ember jár-kel a természetbe, elkapja a szép pillanatokat szép környezettel, és meg is van a siker.
Nos hát assetudom hány év Szent Anna - Mohos fotóanyag után alázattal beismerem, alapos felkészülés és egy kis szerencse nélkül nincs várt eredmény. Érthető hogy pénzt és időt kell áldozni rá, de alapos tanulmányozás nélkül az is csak részeredményt hozhat. 
Tehát ha valakinek meg akarom mutatni a rezervátum legcsodásabb hangulatait, akkor kizárólag bizonyos évszakok, bizonyos jól meghatározott napszakában lenne lehetséges, és akkor is igencsak kevés az esély arra hogy minden sikerüljön. 
Nos ... így jártam ezúttal is ... csendes volt, szép és különleges, de én tudtam hogy ennél sokkal többet is lehet ott átélni, olyan hangulatában elkapni amit csak ritkán mutat meg.

Ennek ellnére kihoztuk a helyzetből amit lehetett :) ... mutatom  ...

Mohos tőzegláp:






Szent Anna tó:







Most ha már kitisztult előttem mindez, hogyan is induljak el fotótúrára ?

2013. szeptember 3., kedd

Nyári összefoglaló - II. rész

Most kissé rendszertelen leszek .. vagyis nem éppen időrendi sorrendben adom elő a dolgokat. 
De hadd folytassam az előző bejegyzésben megkezdett sorolást:

5. Rendhagyó módon ezúttal kissé másabb látványosságok kerültek terítékre. Előszöris Hegyi István barátom és székelytamásfalvi református lelkész hívására bemutattuk Gál Lacival közösen összeállított fotóanyagunkat a falunapok alkalmával. A bemutató a Thury kastély épületében zajlott, számos magyarországi és környékbeli  vendég és tamásfalvi vendéglátó érdeklődésre .
Ezúton is köszönet a meghívásért és a lehetőségért ..


Székelytamásfalva - Thury kastély
És ha már kastélyoknál tartunk .. végre alkalmam nyílt benézni a Gyergyószárhegyi Lázár kastélyba is. És alkalmam volt ráébredni arra hogy Erdély nemcsak a természeti, hanem az építészeti örökségben is maradandót tud nyújtani.

Lázár kastély - Gyergyószárhegy
6. Egyesületünk (Transylvanian Wildlife Project) a Zernyesti medvemenhely meghívására látogatott el, álig felfegyverkezve - persze fotógépekkel - a hegyoldalban diszkréten húzódó létesítményhez. Szomorú medvék szomorú történeteivel ismerkedve próbáltunk pár érdemes fotót készíteni, hiszen e kiruccanás a NatGeo weboldalon is olvasható lesz, oda meg nem jöhetünk akármivel. 
Minden tiszteletem az állatok megmentésén fáradozó embereknek, csodás ahogy e kegyetlen sorsukból kiszabadított, és a vadonban már tehetetlen medvéknek egy nyugodt otthont próbálnak teremteni. Háromszékiek emlékezhetnek a Bálványoson ketrecben tengődő Muki-ra. Nos ezúttal újta találkoztam vele .. testsúlya még mindig problémát okoz neki, de nyugodtan üldögélt egy hatalmas fa alsó ágán. 



    Sajnos sokan nem tudják már elfelejteni beidegződött szokásaikat. Embert látva újra előadják cirkuszokban megtanult mozdulataikat vagy a többhektáros területen ellenére sem tud elszakadni a   megszokott rácsos kerítéstől. Vegyes érzésekkel hagyjuk őket .. a sajnálatot legyőzi a remény hogy ezentúl legalább tisztességes körülmények közt élhetnek.

7. Folytatva rendhagyó túráimmal .. a nagyszebeni Artmania fesztivál után turistáskodtunk hazafele, célbavéve a Medgyes - Segesvár - Brassó útvonalról elérhető szász várakat, erődtemplomokat.
Ím néhány kiemelkedő példánya:

   
Berethalom (Biertan) - erődtemplom 
Berethalom - erődtemplom
Kisdisznódi (Cisnadioara) erődtemplom
Segesvári utcaképek ...


Szászfehéregyháza (Viscri) - erődtemplom ...

8. És végül hadd fejezzem be a besenyői tónál készített képekkel.  Már az első fényekkel ott ücsörögtünk a parton, de mégsem volt az amit vártunk. Homályos, párás reggel, a napkorong alig tudott kivergődni a horizontot takaró felhők mögül .. természetesen a fotóanyag is tükrözi .. talán e két kép amit megmutathatok :)