2010. szeptember 21., kedd

Két nap, két évszak – Fogarasi havasok

Igazából közel 4 nap, de hát a megközelítés, meg a táborhely elérése már magában felemészti az egész napot, így a Fogarasi havasokba szánt túratervekben mindig sok időt kell szánni erre. Egyetlen kivétel persze a transzfogarasi úton való megközelítés, de hát ugyebár a Fogaras nem csak a Balea környékéből áll. Sőt főként nem abból !! Vagyis ezúttal is az első napunk autózással telt, meg párórás nagyzsákos cipekedésből. Brassó után már látszott hogy az előző napon lehullott hó mennyisége nem is kevés, a szeptemberi havazás igencsak váratlanul tiport bele a tervekbe. Az időjárás csak megerősítette a havazás utáni szürke-hideg hangulatot .. de mi akkor is 7-en gyültünk össze erre a túrára. Persze elfogta a társaságot egy kis szorongás a teljesen fehérbe öltözött hegyek láttán, de ez nem az a társaság aki ennyi miatt hazarohan. És amint ilyenkor lenni szokott, célpontunkhoz közeledve egyre kellemesebb idő lett, már a nap is kisütött, a hangulat is emelkedőben volt. Végigrobogtunk a hegy alatti menedékhelyig, azon a 14 kilométeres úton amelyen hajdanán annyi alkalommal gyalogoltunk végig, és amely annyi emléket idézett. Az elszórt kis tanyák helyett villanegyedek állnak, de a 8-10 évvel ezelőtti diáktábor épületei már feledésbe merültek, a roskadozó épületeket visszakövetelte magának a természet. A kis eldugott mendékház is modernebb arcát mutatja, a hátizsákos, konyhára kevés pénz hozó turistákra, hegymászókra már nem az meleg fogadtatás vár. Az autókat parkolhatjuk elfogadható összeg ellenében a parkolóba. A többnaposra rakott zsákokat vállunkra véve indultunk el felfele, keresve a régebbről ismert jeleket, a különleges fákat és sziklaformákat. Felérve a Barcaciu gerincre, amelyen az azonos nevű menedékház is áll, gyors tempóban haladunk, hamarosan el is értük az erdők felső határát, kijutva a ház előtti tisztásra. Ott vár a gazda (Nea Petre), aki mint mindig, igazi hegyiember módjára várja és üdvözli a vendégeket. Persze már nem emlékszik rám, az akkor még hosszú hajjal, elnyűtt, másodkézből vásárolt hátizsákkal, tornanadrágban annyi alkalommal tiszteletét tevő fiatal fiura. Azóta túl sok idő telt el, és túl sokan megfordultak már .. mint mondja, újabban inkább csak a nyugati turisták mint hazánkfiai. De a fogadtatás a már jól ismert, kemény és meleg. Beszélgetünk, majd felhúzzuk a sátrakat. Az est megajándékoz egy gyönyörű naplementével is, fáradhatatlanul kattognak a fotósgépek, majd visszavonulunk. Hideg éjszaka volt ..

A Barcaciu menedékház

Lennt Nagyszeben fényei

Reggel tiszta idő fogad, csak odalennt az Olt völgyében fehérlik a pára. Reggelizés közben gyorsan változik a napi túraterv, majd határozottan indulunk a Scara csúcs irányába. Gyorsan megyünk át a csábító áfonyáson, de kárpótlásul a Scarisoara gerincről igazi alpesi hangulatu kilátás fogad. Természetesen a fotózás a fő tevékenység .. a nyugati Fogaras csúcsai fehéren emelkednek ki ... míg lennebb a zöld alpesi legelők svájci képeket idéznek.

Háttérben bj: a Garbova (2188m) a Boiu (2431m) és a Ciortea hármascsúcsa (2427m)

Elérve a hóhatárt lemondunk a Scara csúcs toronyiránti megmászásáról, megkerüljük a hegycsúcsot az északi oldalt átvágó jelzett ösvényen – helyenként 10-15 centi vastag hó – majd a csúcs alatti nyugati nyeregből mászunk fel. Éles szél zavarja a nyugodt nézelődést a csúcsról, gyors tempóban ereszkedünk, majd egy napsütötte és szélvédett déli oldalon állunk meg egy rövid pihenésre, falatozásra. Innen majd hosszan, a főgerincen fogunk átmenni a Serbota csúcsra. Útközben érintjük a Scara menedékhelyet, amely a gerinc alatt kevéssel, a déli oldalon probál ellenállni a szélnek, és az idő vasfogának. Az eredeti túraterv szerint itt kellett volna a bázist jelentő tábort felépíteni, de a friss havazások és a késői indulás miatt felrúgtuk ezt a lehetőséget. Hát itt már igazi magashegyi tábor lett volna, kimaradt volna a esti tábortűz hangulata ... de mindennek megvan a saját előnye és hátránya.

A téli mászások a szemközti gerincen vezetnek fel, majd onnan jobbra a Scara (2306m) csúcsra

Az Avrig tó látszik

A Scara menedékhely (2261m)

Szikrázó napsütésben ballagunk a gerincen, meg-megállva egy rövid fotózásra. Egyre közelebb kerül a Serbota, Negoiu zóna vad sziklavilága. Felérve a Serbota csúcsra beláthatunk a Custura Saratii nevű gerincszakaszra, amely meredeken szakad le a csúcsról, és mindvégig kitett sziklaösvényen vezet át a Negoiu csúcs alá.

Visszanézve a gerincről a Boiu és a Ciortea csúcsokra

Háttérben jobboldalon jb. a Caltun-Lespezi (2517m) és a Negoiu (2535m) csúcsok előttük a lapos nyeregből felfele látszik a Serbota 2327 m magas csúcsa

Messze lennt a Vidraru gyűjtőtó

A Custura Saratii gerincszakasz .. jómagam látszom a gerinc tetején (Zsófi fotója)

Ilyen friss hóval tarkítva igazi kihivás lett volna ez a sziklagerinc, végül az időhiány és a várható tehnikai nehézségek miatt lemondtuk ezt a variánst, és a kevésbé kitett Serbota gerincen ereszkedtünk le, az egyre vízesebb hóval borított ösvényen. Magunk mögött hagyva a lucskos részeket jutunk le a Negoiu menedékházhoz, majd innen az erdőszint határán vezető hosszú ösvényen jutottunk vissza a Barcaciu házhoz. Összesen 11 órás túrát tudtunk magunk mögött, mindvégig gyönyörű időben, szép és látványos panorámával, és rengeteg fotótémával fűszerezve. Az esti tábortűz melege feledtette az egyre hűvösebb éjszakát .. már igencsak későn járt amire hálózsákunkba burkolózva aludni tértünk.

Fecsketárnics (Gentiana asclepiadea)

Harmadnapunk reggelén még kecsegtetett az idő hogy talán mégis napsütés lessz, de a meteorológusok előrejelzéseit megerősítette a tapasztalataiból kiinduló házigazdánk is, így borús és szürke időre felkészülve indultunk mai túránkra. A célpont az Avrig tó és környéke. Meglepetésünkre, az éjszaka felmelegedett levegő miatt elolvadt a hó nagy része ... a tegnapi téli túránk mára szabályos őszi túrára változott. A széles glaciális völgyön felfele haladva hideg és erős szél fújt, de a tó alatti meredek lejtők már takarásban voltak. Persze hogy így már nem lehetett ellenállni a hatalmasra nőtt áfonyáknak ..

Bj: a Scara (2306m) és Garbova (2188m) csúcsok

A tónál rövid kajaszünet után hosszú fotósszünetet tartottunk ... külön figyelmet szentelve a tájnak, a virágoknak, a túratársaknak egyaránt.

Résztvevők bj: N. Zsófi, M. Andris, B. Imre, Sz. Kriszta, G. Laci, B. Boti, és alsó sorban jómagam

Visszafele a Ciortea csúcsok és a Garbova csúcs közötti nyeregben jutottunk ki, egy látványos, részben kitett ösvényen át. Felmásztunk az igazi csúcsélménnyel szolgáló, hegyes Garbova csúcsra is .. majd a már ismert Scara alatti traverzen ereszkedtünk vissza a menedékház fölötti gerincre.

Az Avrig tó és az alatta fekvő hatalmas glaciális völgy

A magasabb csúcsokat már mind vastag felhők takarták, rövid fotózás után ereszkedtünk le a erdőhatár közvetlen közelében található kiterjedt áfonyásba. Mindenki kedvére teletömhette magát áfonyával, vagy málnával. Annyi időt töltöttünk ezen a részen, hogy leérkezve a menedékházhoz gazdánk első kérdése az volt hogy valami problémánk volt ? – hiszen régóta figyeli hogy odafenn egy helyben álldogálunk ..... a második meg az hogy akkor legalább hagytunk neki is egy kevés áfonyát ? A hétvégére érkezett vendégek is mosolyogva nézték az áfonyától lilára színeződött szájú társaságot :D

Bár kissé hangos, de kellemes estét töltöttünk ...

Utolsó napunk reggelén csak a sátrakat elért első napsugarakra keltünk, igazán komótos reggelizés és pakolás után bucsúztunk el házigazdánktól. Ezúttal mihamarabbi viszontlátást ígértünk ... reméljünk ezen ígéretünket be is fogjuk tartani majd. Érezhetően könyebb zsákjaink terhe alatt, a gravitáció kegyes segítségével, igencsak gyorsan érjük el a lennt állomásozó autókat. Átöltözés, végre a szabadulás a nehéz bakancsoktól (egyedül én voltam kevésbé inspirált, és otthon hagytam a szandálokat) ... és indulás haza. Útközben megállunk a Fogarasi várnál, és pótólva multkori mulasztásomat ezúttal alaposabban bejártam udvarait.

2 megjegyzés:

reka írta...

Hűűűűűű, ezt most nagyon megirigyeltem...

De egyhamar hegyre én nem mejek, most nem olyan a helyzet :D

Puszik és legyetek jók! Szép őszi kirándulásokat kívánok még az idénre :D (egyelőre)

NaturePhotoBuilder írta...

No hagyd .. jövőre majd jössz te is :D
Köszönöm szépen a jókivánságokat

Megjegyzés küldése