2017. február 2., csütörtök

Téli kalendárium - második rész

Listákat írni hatékony dolog. Akkor is ha a boltba kell menni vásárolni, de túrázóként is. Valahányszor fotókat látok, vagy leírásokat olvasok egy-egy érdekesnek tűnő helyszínről, feljegyzem. Így aztán folyamatosan látom hová kellene eljutni. Bár általában gyorsabban hízik a lista mint ahogy én lefogyasztani bírom, a 2016-os évet meglepően jól zártam ilyen tekintetben.

Némethavas

Ezen új helyszínek egyike volt a Némethavas is. Mi az iskolában még Garbova néven tanultunk róla, de ma már külön hegycsoportként kezelik. Így lett Bajhavas-nak nevezve (Baiului - RO) a Prahova völgy felőli magasabb oldal, és kapta a Némethavas nevet (Neamtului – RO) a távolabbi, észak-keleti rész. És én eddig ez utóbbi hegycsoporton egyáltalán nem jártam. Egészen mostanáig. Merthogy alacsony, és unalmas lehet, és csak gyalogolni kell rajta. De hát az ember változik, és ma már másképp viszonyulok ezekhez a hegyvidékekhez. Persze már hallom is amint egyesek mondják - Mert öregedsz, azért! Nos, ezt teljesen határozottan nem cáfolhatom, de azt biztosan állíthatom, hogy ha néha „öregnek” érzem is magam, az nem a hegyekben történik meg. De nem ám! Szerintem az ismeretlen utak keresése, a felfedezés öröme hajt. Mindjárt jobban hangzik, nemde? J
Egy szó - mint száz, tetszett a gyephavas gerincéről nyíló panoráma, a hely hangulata és elszigeteltsége. Leírásokat is keveset találni róla, egy régi térkép alapján és tapasztalatunkban bízva indultunk el bejárni a hegység központi, és persze legmagasabb zónáját. Azugáról, az ugyancsak Azuga nevet viselő völgyön lehet feljutni autóval, rizikóra, mert az erdei út elején tiltótábla figyelmeztet, hogy jókora büntetés várja a kihágásra hajlamosakat, egyszerű földi halandóknak tilos lévén behajtani. Ennek ellenére az utat tisztítják, bármilyen járművel könnyen fel lehet jutni a kiszemelt hegylábak alá.
A meredek erdős szakaszon sejthető ösvényt követve tapostuk a havat, majd hamarosan az erdősáv fölötti havasról fotózhattuk a kitárulkozó panorámát. És micsoda panoráma az! Körös-körül, ameddig ellát a szem, hegyek és hegyek sorakoznak szorosan egymáshoz simulva, amiből a Bucsecs hatalmas keleti falai, a Nagykőhavas sziklái, és a Csukás távoli gerince emelkedik magasabbra.

A főgerinc - szemben a legmagasabb csúcs, jobbra háttérben a Csukás hegység

A mellékgerinc amelyen feljöttünk ... balra a Bucsecs keleti falai, messze hátul a Királykő látszik


Az ereszkedésre választott gerinc alsó szakasza
A főgerincet elérve már csak sétálnunk kell a legmagasabb pontig (Neamtului 1923m), majd egy szimpatikus mellékgerincen ereszkedünk vissza az erdőbe, majd egészen a völgyfenéken kanyargó erdei útra. Az autó érintetlen, büntetőcédulával sem várt senki ránk, és még alig sötétedett amikor már közel jártunk otthonunkhoz. Ilyen sem történt téli túrán mostanában!

Bodoki havasok

Rövid leszek. Egy napon, egészen pontosan karácsony előtti, angyaljárás napján, annyira mehetnékem támadt, hogy elindultam angyalokat keresni a Bodoki havasok erdőiben. Fényképezőgépet is vittem, hátha ritka angyali képekkel térhetek haza, de akkora volt a köd, hogy végül csak a tisztások és erdőszélek magányos fái álltak nekem modellként.







Gyergyói havasok

Ím egy másik hegycsoport, aminek ösvényeit eddig igencsak keveset tapostam. Voltam keveset északra indulva a Pongrác tetőről, illetve a Ditró fölötti Réznyak hágó környékén. És most, a karácsonyi ünnepek alatt felszedett súlyfölösleget akarván ledolgozni, néztem ki a gyergyóiak kedvenc túraútvonalát, a Gyeryószentmiklósról induló jelzést követve, amely a Csobot hegyi Szent Anna kápolnát érintve vezet fel a Pricske 1544 méteres csúcsára.
A kápolnát elérve csak röviden időzünk, majd folyamatosan felfele tartva közelítjük meg a csúcsot. Meglepően látványos és fotógén a környék, sűrűn előkerültek a fotógépek, annak ellenére hogy a hideg és az erős szél szűkre szabta a lehetőségeket. Bár gyönyörű idő volt amikor elindultunk, a csúcson már igazi zord téli hangulat fogadott, és amíg a túloldalon ereszkedve szélárnyékos helyet nem találtunk, még az ünnepi sütemények sem kerültek elő a hátizsákból. Persze pár fotó azért készült.

Jobbra háttérben a Nagyhagymás tömbje látszik ...







Lefele, hogy ne legyen unalmas, és újabb terepismerettel bővüljön tudásom, egy másik hegylábon ereszkedtünk vissza a városba. Jóval hosszabb volt, időt is többet igényelt, de ugyanolyan szép, látványos és jellemzően erdélyi hangulatú volt. Ráadásnak még egy színes naplementét is kaptunk …

Csíki havasok

Ha a Csíki havasok északi gerincéről beszélünk (Gyímesek és Nagyhagymás közti szakasz) akkor nekem elsősorban a Középlok – Antalok pataka – Hármaskő – Kondra kereszt – Naskalát útvonal az, amit igazán szeretek. Az egyik legismertebb és kétségkívül a leglátványosabb is. No meg a Naskalát az egész Csíki havasok legmagasabbja is.
Az év utolsó napja volt, és a szilveszterező baráti társasággal méltóan szerettük volna lezárni. A statisztikák szerint ez volt a 2016-os év 51-ik túrája számomra, így ez mindenképp méltó befejezése volt az évnek.
Az időjárás is kedvezett egy kellemes túrának, és bár a főgerincet ostromló erős szél hamar arcunkra fagyasztotta a mosolyt, ennek ellenére kicsik és nagyok egyaránt lelkesen taposták a havat. Én meg el sem raktam a fotógépet, folyamatosan találva témát, akkor is amikor már az autófókusz rendszer is lefagyott nemcsak az ujjaim. 




A Kondra kereszt, háttérben a Nagyhagymás hegység .. ezúttal déli irányból




Hamisítatlan gyimesi táj ...

És ha végigolvastad, köszönöm újra figyelmed, így utólag is BUÉK, és szolgáljon idénre is egészségünk, hogy túrázhassunk és élvezhessük mindazt, amit a természet nyújtani tud …

2017. január 22., vasárnap

Téli kalendárium – első rész

Miközben a média óriási lelkesedéssel veti magát a tél okozta hírekre, kivesézi a „fehér orgia” minden aspektusát és csámcsognak az emberek szerencsétlenségén, addig minket örömmel tölt el hogy végre olyan tél van amire már hosszú évek óta nem volt példa. Legalábbis nem a naptár szerint igazodva. És eszünkben sincs otthon, a meleg fűtőtestek mellett összegúbózva tölteni a telet.
Már november közepétől téli túrának számított minden magashegyi kiruccanás. Teljes harci díszben (értsd: kötél, jégcsákány, mászóvas, stb)mozogtunk a hegyekben. Volt túra ahová még a fényképezőgépet sem vittem .. komolyan! Máskor meg végigcipeltem de elő sem vettem, esetleg max 1-2 képet készítettem. Minden gramm számít, és a gép irtó nehéz. Rögtön 2 ilyen túra is eszembe jutott:

Bucsecs – Légpárkány

Itt cipeltem a gépet, de igazából egyetlen kép készült. Vagy mászni kellett és nem volt lehetőség előkotorni a zsákból, vagy olyan szél volt hogy nem mertem előszedni, vagy olyan köd hogy nem volt érdemes fotózni. Legtöbbször meg ezeknek a kombinációja.

Bj: Molnár László, Ráduly Sándor, Papp József és Pálházi Robert

A Fehér fal gerincéig, bár mászósabb, jó hangulatban telt, mindenki tudta mi a feladata, élveztük a lábunk alatt egyre mélyülő teret, az egyre tágasabb panorámát. De amint kijutottunk a gerincélre hirtelen erős szél vágott mellbe és időnként négykézlábra kényszerített a lökésekben érkező légtömeg. Majd a platóra érve mutatta meg igazán erejét, ráadásul olyan ködben, hogy csak jó terepismeretünk vezetett át az ereszkedésre alkalmas Fehér völgy felső bejáratáig. Erősen szélnek feszülve küszködtünk a teljesen sík, tájékozódási pontoktól mentes terepen. Aztán amikor már a széllökésektől védett szakadékvölgyben reménykedtünk az egyszerű és gyors ereszkedésben, akkor kezdődött a neheze. A kijegesedett sziklatömbök közt csordogáló vízesések folytak a völgy mindkét oldaláról, pontosan ott ahol a mi útunk is vezetett. A sziklákat borító vékony jégrétegen egyensúlyozva igyekeztünk tudomást nem venni a rajtunk átfolyó vízről. Biztosítani is kellett, ami plussz időt igényelt, ráadásul a völgy felénél már ránksötétedett.
Megkönnyebbülve ültem le a völgy alján kiszélesedő tisztáson, várva hogy a túratársak imbolygó lámpafényei is odaérjenek. Lassan bandukoltunk le a város szélén hagyott autóig. Nem kellett ringatás aznap éjszaka ..

Királykő – Hídak völgye

Nos, ide egyszerűen nem is vittem a fotógépet. Régóta listás ez a túra, a hegység ezen szakadékvölgye valahogy mindig kimaradt a műsorból. Minden súly számított, és a kevés hóval borított sziklákon amúgy sem volt kényelmes fotózással bíbelődni. Maradt a túratársak kis kompakt gépje amit a kabát zsebében is vinni lehet.
Gyönyörű a völgy, akinek nem idegen a biztosítás, kötélkezelés, és alapfokú sziklamászás, annak erősen ajánlom. Bíztatásként elárulom hogy a menedékháztól velünk tartott egy kutya is. Hogy hogyan csinálta fogalmam sincs, tapasztalt hegymászó lehet, mert bár mi minden sziklaküszöb alatt elküldtük - hogy márpedig itt nem tud feljutni-  valahogy, csak ő tudja milyen keskeny párkányokon, mégis leküzdötte a nehéz szakaszokat, és boldogan ért be minket pár perc késéssel. Egyre nagyobb csodálattal voltunk iránta. Aztán a völgy legmagasabb sziklaküszöbén (kb 10-12m) már tényleg nem volt ahogy feljusson. Mi már készek voltunk felhúzni vagy feltolni, akár ölben is, de nem volt hajlandó beleegyezni. A határozatlan helyzetet végülis ő oldotta meg, rájött hogy feljebb nem jöhet, megfordult és eltűnt az első sziklatömb mögött, lefele a cseppet sem veszélytelen szakaszokon. Néha még most is eszembe jut, és remélem gond nélkül lejutott.

A Hegyes torony aljában ...

Mi is gond nélkül jutottunk fel a főgerincre, majd a Cioranga párkányon ereszkedtünk vissza (már meséltem erről az újabban turistajelzéssel ellátott szakaszról). Lefele találkoztunk egy csapattal, köztük az egyik elcsigázottan üldögélt, és még mindig volt jó óra mászásuk a főgerincre, miközben kb egy óra volt sötétedésig is. Szerencsére visszafordultak, bár így is sötétben kellett lebotorkálniuk az erdőn keresztül a hegy lábáig. Remélem ők is gond nélkül leértek ...

Fogarasi havasok

 Ha valaki tájfotózással foglalkozik, akár profiként akár amatőrként, vagy csak érdeklődik a téma iránt, szinte biztos hogy találkozott már Szabó Zsolt András nevével az interneten, a közösségi oldalakon, fotós szaklapokban vagy kiállításai révén. Az ő kezdeményezésével szerveződött fotóstúra a Fogarasi havasokba. Felek (Avrig) bejáratánál találkoztunk egy napsütötte novemberi napon, innen mentünk tovább a Barcaciu ház felé, autóval egy darabig, aztán a sáros erdei úton dagonyázva, majd a menedékház környékén a kijegesedett havat taposva. Célunk volt felköltözni a főgerincre helyezett kis menedékkunyhóba – vagy inkább menedékdobozba – így a Barcaciu háznál csak pihenni meg falatozni álltunk meg. No meg üdvözölni Petre bátya menedékházast. Hátizsákjaink erős 20+-asok voltak, benne minden túlélésre alkalmas felszerelés, rajta lógott a fotótáska, állvány, kötél és egyébb biztonságunkat szolgáló cuccok. Görnyedeztünk alatta ... és amint letértünk a kitaposott nyomokról minden egy fokozattal nehezebb lett. Csak a Scarisoara platón enyhült a hó mélysége, de felváltotta az igencsak erős szél lökései. Nekidőlve próbáltuk erőltetni a haladást de tekintettel a főgerinc alatti szakasz kitettségére és a csapat gyorsan fogyatkozó erőnlétére, úgy döntöttünk hogy bevárjuk a napnyugtát, fotózunk, majd visszamegyünk a Barcaciu házhoz éjszakára.


A Serbota napsütötte csúcsa, háta mögött a felhőkbe burkolózott Negoj

Előtérben a Ciortea hármas csúcsa, háta mögött az éles északi gerincét mutató Boia



Bj: Scara, Garbova (a nyereg alacsonyabb, de sziklás csúcsa), Boia, Ciortea, Turnul Avrigului

Fotózni is nehezen lehetett, elbújni a széllökések elől nem volt ahová, az meg minduntalan felborítani akart, gépestől-állványostól. Megkönnyebbülten értünk vissza az erdő szélvédett csendjébe és a fejlámpák imbolygó fényét kísérve ereszkedtünk le a házig.
A második nap szinte pontosan az első tökéletes másolata lett. Azzal a különbséggel hogy ezúttal már több tucat másik túrázóval osztoztunk a nyomtaposásban és az orkánerejű szélben. Újra teljes felszerelésben vágtunk neki, újra lemondva a főgerincről nyíló panorámáról. Mindenki más is ugyanígy. Belátva hogy odafönt még rosszabb lehet, újra várakozás a napnyugtára, majd újra vissza a házhoz aludni, csakhogy ezúttal a padláson maradt számunkra szabad hely. Legalább kihasználtuk a hálózsákokat is ...

A Scarisoara plató apró tavacskája, háttérben a Negoj 



Harmadnapon természetesen elállt a szél, kellemesen melegedett, de mi már csak a hegységtől távolodva néztünk vissza az ismerős csúcsok napsütésben csillogó ormaira. Viszlát mihamarabb!

Gyula + Keszthely

Ugyancsak fotós megmozdulás. A sepsiszentgyörgyi Vadon egyesület természetfotó klubja tett eleget magyarországi fotósklub (Vadászati Kulturális Egyesület) meghívásának, miszerint pár nap vadfotózást és egy közös kiállítást iktattunk be programunkba. Így érkeztünk a határmenti fürdőváros - Gyula – mögötti hatalmas vadaspark vendégszállójába és próbáltuk pár alkalommal becserkészni a park dámszarvasait. Bevallom nem sok sikerrel ...
A szarvasok félénkek és gyorsak voltak, annyira megközelíteni őket hogy jól fotózhatóak legyenek, lehetetlennek bizonyult. A lesen való üldögélést hamar meghiusította a csipős hideg – mégiscsak december volt – a cserkelő sétálás meg csak arra volt elegendő hogy melegen tartsa végtagjainkat, ám elég közel nem kerültünk egyetlen nagyvadhoz sem.





Átutazva Keszthelyre lemondták a darvak fotózását is, a hidegek miatt a Kisbalatonról is elvonultak a madarak. Maradt a kiállításra hozott fotóanyag előkészítése és a kiállítás megnyítása. Meg az elengedhetetlen jókedv. Fotótémának és szállásnak egyaránt ott volt a keszthelyi kastély, ahol a csípős hajnal fényeit kihasználva készítettem is pár képet.






Folytatása következik ... a Némethavasban, a Bodoki, a Gyergyói majd a Csíki havasokban tett évzáró túrák fotóival ...